A lelki felemelkedés kiterjesztése

Évekkel ezelőtt meghoztam a saját életemmel kapcsolatos egyik fontos döntésemet. Elhatároztam, hogy befejezem a TV-nézést, kiiktatom az életemből a tömegkommunikáció legmeghatározóbb láncszemét. Azzal a lendülettel az akkor meglévő készülékemet odaajándékoztam a szüleimnek, akik meglehetősen csodálkoztak ezen. Láttam rajtuk a megrökönyödést, a csodálkozást, mivel ez a lépés teljesen ellentmondott a társadalmi berögződéseknek, amelyek már generációk óta öröklődnek és mélyülnek. Ők fontos kapaszkodónak, a valóság nélkülözhetetlen részének tekintik ma is a TV-t.

Sokan vannak a mai társadalmunkban, akik nem tudják elképzelni az életüket a híradóműsorok nélkül, enélkül valamiféle bizonytalanság-érzés, vagy félelem fogja el őket. Úgy gondolják, valamilyen fontos, nélkülözhetetlen dologról, történésről maradnak le, ami nélkül bizonytalanná, fenyegetetté válik az életük. Miért is van ez így? A társadalmunk az elmúlt időszakban jellemzően az anyagi világ, a materialista életszemlélet felé tolódott. Ez együtt járt a szellemi és lelki tényezők háttérbe szorulásával, az Isten-hit, a gondviselésbe vetett hit átmeneti elvesztésével. Ennek a helyébe lépett be az egó, a Világ folyamatos ellenőrzésének, kézbentartásának, irányításának illúziójával. Szép lassan a tömegtájékoztatás és az oktatás is ebbe az irányba fordult, elhitetve az emberiség többségével az ember természet feletti uralmát és ennek szükségességét. Háttérbe szorult a természettel való együttélés harmóniája, az alázat a természeti erőkkel és folyamatokkal kapcsolatban, és előtérbe került az egyéni érdekek mentén kitűzött célok merev hajszolása. Egy virtuális világ keletkezett, amelyik azért még többé-kevésbé átfedésben volt a természet valóságával és a természetességgel, de ez a rész egyre szűkülőben van.
Az emberiségnek egy másik nagy része pótcselekvésként nézi a TV-műsorokat, addig sem kell semmin gondolkodni, a meg nem oldott konfliktusokat, meg nem értett ellentmondásokat, személyiségváltozások feszítő igényét elfedi a vetített világ átélése.Azóta egyre több ismerőssel találkoztam, akik szintén próbálják részben, vagy egészében a TV-nézést kizárni az életükből. Néhányan rájöttünk már a műsorok szerkesztésének, a reklámok készítésének elvei közt megbúvó manipulációs szándékra és annak sokszor tudatalattinkra ható alattomos módszereire. Ez hát a mai demokrácia legfőbb hatalomgyakorló eszköze. A legnagyobb TV-k jelenlegi milliárdos tulajdonosai közvetlen érdekszövetségben vannak a gazdasági és politikai hatalmakkal, globális világunk önjelölt uraival és általuk távvezérléssel mozgatott kormányokkal, hivatalnokokkal, miniszterekkel. Fontos tudni, hogy a látszólagos demokratikus, szabad véleménnyilvánítás mennyire irányított, és hogy a TV-néző emberek többsége mennyire a saját valóságaként értelmezi a látottakat és hallottakat. Egyre kevesebben mondanak véleményt saját megtapasztalásaik, érzéseik alapján, ehelyett a készen kapott, erőfeszítést és tapasztalást nem igénylő kényelmes egységcsomagokat építik be magukénak. Eddig ugye nem túl rózsás az összkép, ami kibontakozik ebből a folyamatból? Szerencsére az ember - aki Isten képmása is egyben- zseniális önvédelmi rendszerrel lett megáldva, valamint az Univerzum magasabbrendű törvényszerűségei és egyensúly-megtartó energiái működnek akkor is, ha nem veszünk róluk tudomást. Az ember nem egy világtól elzárt sziget, amely függetlenül működik tőle, hanem szoros egységbe tartozik azzal, ha tud róla, ha nem.Úgy hat-hét éves koromból emlékszem egy párbeszédre az édesapámmal, aki egy beszélgetésünk végén azt kérdezte tőlem: "Te miben hiszel? Mindenkinek hinni kell valamiben az életben." Én akkor gondolkodás nélkül vágtam rá: Saját magamban.
Sokáig úgy gondoltam, hogy az életben minden megoldható kellő odafigyeléssel és erővel, csak elhatározás kérdése. Aztán teltek-múltak az évek és a sorsom (hálával tartozom érte) belesodort számomra megoldhatatlannak látszó helyzetekbe. Egyre több lett a megválaszolatlan kérdés bennem, egyre inkább láttam a saját belátásom, átlátásom határait, ugyanakkor kezdett valamiféle törvényszerűség kibontakozni a mindennapok történéseiben. Kezdtem érezni valamiféle láthatatlan rendező elv jelenlétét, néha már össze tudtam kötni addig különállónak látszó eseményeket egyszer, kétszer, egyre többször. És a törvény mindig ugyanolyan konok következetességgel működött. Aztán egyik pillanatról a másikra egyidőben szinte minden fontos síkon összeomlott az életem. Szerencsére soha nem tudtam és akartam az önsajnálatba beleragadni, valamiféle ösztönös erő rántott mindig a kritikus sorshelyzetekben a megoldás felé. Akkor ez a megoldás nagyon egyértelműen a segítségkérés volt, amit egész addigi életemben szándékosan kerültem. Megtört a jég, kényszerhelyzetemben először fordultam őszintén, odaadással, alázattal és reménykedve Isten felé. A saját valóságomban tapasztaltam meg a kérésem következményét, az isteni segítség működését mindenféle előzetes elképzelés és saját tervezgetés nélkül. Jöttek a találkozások, információk, váratlan helyzetek és megoldások futószalagon. Nekem "csak" el kellett fogadni és mindig beletenni a magam részét és a hitemet a folyamatba.
Ezután már nem élhettem azzal a tudattal tovább, mint addig, tudnom kellett a hétévesen kimondott gondolat másfajta értelmezését. Tudnom kellett, hogy erős hittel és alázattal minden helyzetnek van megoldása, legfeljebb olyan, amit előre el sem tudunk képzelni. Ezek a megoldások minden esetben összhangban, harmóniában vannak legbelső szándékainkkal, a Mindenség egészével és végső soron mindig saját fejlődésünket, életfeladatunk teljesítését szolgálják. Az emberi agy legtöbbször tudni véli - sajnos ma még ez a társadalmi életfelfogás döntő részére igaz -, hogy mik lehetnek a következményei egyes döntéseinek, cselekedeteinek. Erre fűzzük fel életünket mindaddig, amíg vissza nem lapozunk néhányszor életünk könyvében, összehasonlítva a várt következményeket a valóságban bekövetkezett eseményekkel. Egy-egy ilyen önvizsgálat segít összerakni a Világ működő törvényszerűségeit, felismerni az általunk előzőleg kifelejtett fontos tényezőket, szellemi törvényeket. Megláthatjuk saját teremtésünk eredményeit szoros összefüggésben legmélyebb, talán még önmagunk előtt is eltitkolt szándékainkkal. Észrevehetjük, hogy mennyire pontosan azt látjuk viszont az életünk történéseiben, amire a gondolatunkat fókuszáljuk, amilyen érzéseket erősítünk magunkban. A gondolatnak igenis teremtő ereje van, főleg ha egyidőben, egyszerre sok ember gondol egyforma, vagy hasonló dolgokra. Ilyenkor a teremtő erő megsokszorozódikItt érkeztünk el a televízió óriási hatásához, amivel lehet élni és lehet visszaélni is. Amikor egy TV-műsort egyidőben több millió ember néz, akkor azok a gondolatok és érzések valóságteremtő kisugárzásai összeadódnak, amik eközben keletkeznek. Még egyértelműbb a helyzet akkor, ha olyan műsorokat, reklámhirdetéseket nézünk, amiben kommentárok, ítélkezések szűrődnek át belénk, szűkítve a szabad következtetések és véleményalkotás lehetőségét. Talán egyre több megemelkedett tudatszintű társunk tud már ellenállni ezeknek a véleményformáló kísérleteknek és próbál saját élményei alapján tájékozódni.
A háttérből kikényszerített és sulykolt alapelvek közt szerepel, hogy negatív, lelkiegyensúlyt romboló, erőszakos, félelemkeltő és bűntudatkeltő, valamint gátlástalanságot és mértéktelenséget sugárzó műsoroknak van igazán hírértéke, ezek nézettsége a legjobb.
Ezenkívül a szűkebb környezetünk hírei, történései helyett - melyek szorosabban hozzánk tartoznak - tőlünk távolabb álló, életünkre szinte semmilyen hatással nem bíró események vannak középponba állítva.Nem feltétlenül kellene ennek így lennie! Ahogy a televíziózás fokozatosan hatalmi tényezővé vált, úgy indulhatna el ennek a folyamatnak a lebomlása is az ember veleszületett szabadságának védelme jegyében. Meggyőződésem, hogy magasrendű univerzális energiák támogatják a jelenlegi, lelki felemelkedést szolgáló folyamatokat, amelyeknek az elején vagyunk még, de a tendencia egyre határozottabban látszik. Egyre erősödik az igény a lelki egyensúly fenntartására, az összefogásra, a változásra. Ezt az igényt elmúlt századok történései érlelték, növesztették folyamatosan. A hazugságok, manipulációs törekvések világszerte egyre jobban láthatóak. Elindult egy folyamat, ami a jelenlegi fogyasztói társadalom alapjait rengeti és valószínűleg szét is fogja dönteni. Ezzel párhuzamosan már érezhető egy egyre erősödő minőségi változás, elfordulás valamiféle új világrend felé, megtalálni újra, most már tudatosan vigyázva a természet szépségeit és a természetességet az emberi viselkedésben is. Az emberiségnek elege lett az évszázados - a legbelső értékrendet és természetes érzéseket elfojtó - terelő módszerekből, megérett az Istennel, a Mindenséggel való közvetlen kapcsolatra, annak szabad megélésére. Ennek a fordulatnak a forrása messze túlmutat az emberi kezdeményezések egyedi szálain. Nemcsak az embernek, de a Földnek és a természetnek az Univerzummal egyetemben már felfokozott igénye van a változásokra. A jelenlegi hatalom kétségbeesett törekvései ellenére a Föld rezgésminősége egyre kevésbé támogatja a pusztán anyagi szemléletet, valamint az emberi szabadság korlátozását. Az erőforrások és támogatottságok úgy folynak ki ellenállhatatlanul a globális világurak lábai alól, mint a vízmosta homok, szép lassan, megfoghatatlanul és legyőzhetetlenül.
Könnyen el tudom képzelni, hogy egy folyamat, amely lezajlott, visszafelé is elkezdhet működni. Ahogyan az országért, a Földért, az életminőségünk pozitív változásáért kezdeményezett közös imádságok teremtő ereje is kezd a fizikai világban működni, úgy kezdhet el működni a média szellemiségének megváltoztatására irányuló szándék is. Amennyiben a TV képernyőjén felemelő érzéseket sugárzó műsorok, az emberi szabadságot, a megértést és egymás tiszteletben tartását hirdető műsorok kapnának helyet, úgy az a bizonyos közös teremtő erő azt kezdené el teremteni. A regionális adások fejlesztésének következtében rengeteg helyi eseménnyel, hírrel találkozhatnának az emberek, amiben saját közvetlen kapcsolódásukat is megtalálhatnák. A természetfilmek mondanivalójának középpontjába is a pozitív gondolatokat, a szépséget, a sokszínűséget, az ökológia természetes összhangját kellene állítani az előrevetített katasztrófák helyett. A magyar nyelvben a képesnek lenni ige nem véletlenül a kép szótőből származik. Azt jelenti, hogyha megvan a belső képem valamiről, akkor képes vagyok azt létrehozni, vagy hinni annak megvalósulásában. Kívánom, hogy látva és érzékelve a minket körülvevő világ fontos mozzanatait, legyen meg a saját képünk, amilyet szeretnénk. Ne hagyjuk magunkat ettől eltéríteni, hogy egyszer, ha alkalom kínálkozik rá összerakhassuk mások nagyon hasonló, dédelgetett képével, hogy egymást erősítve elkezdjék működésüket a világban. Ez az összefogás lesz az emberiség soron következő nagy próbája, ahol végre valamiért és nem valami ellen kell összefogni, megtalálni egymással a közös hangot, tiszteletben tartva mindenki személyes véleményét és követve saját belső parancsainkat. A régi kultúrák örökségét a mostba átültetve a kör újra körré váljon, benne minden résztvevő a saját szeletének megfelelő egyedi minőségét tegye hozzá az egészhez elfogadva azt az eredő következményt, ami ebből adódik.

ATARVIS