A modernkori inkvizíció

2018.11.21

A történeti áttekintés és a tisztán látás kedvéért ajánlom Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció története című könyvét mindenkinek elolvasásra. Ebben a szerző világosan ír a XII.-XIII.sz.-i inkvizíciós perekről, amelyeket a magyar táltosok, mágusok ellen folytatott a római katolikus egyház. Természetesen az akkori hatalom asszisztálása, részrehajlása éppen úgy szükséges volt hozzá, mint manapság, hogy az ősi - legalább többszázezer éves - tanítások, gyógyító tudás eltűnjön az országból. Összefonódott a globális egyházi hatalmi és anyagi érdek az erkölcsileg hanyatló középkor - sok esetben idegen - helyi vezetőinek (nagybirtokos földesurak) egyre mohóbb haszonszerzési törekvéseivel. A turul nemzetség kihalásával végleg szabad lett az ország területe az idegenszívű, a magyartól idegen gondolkodásmódú hódítók számára. A nyugat-európai mintájú élősködő hatalmi rendszer terjeszkedésének fő gátja akkor és még jó ideig a magyarság ősi kultúrája, szokásai, természetes önfenntartási módjai és szabadságszeretete voltak. A pénz és a hamis "kivagyiság" mámorának hatása alá került uralkodók és nagyurak saját hatalmuk megerősítését már nem a széles tömegbázis támogatásától várták, hanem az új ideológia bevezette félelemtől és kényszerítéstől. Jó példa erre a Dózsa-féle szabadságharc kegyetlen megtorlása és a szabad magyar nép jogainak megsemmisítése, széles néprétegek kiszolgáltatása egy elnyomó, élősködő jobbágyi minőségbe taszítással. Ebben a folyamatban az ideológiai vezető szerepet az akkori felső papság vitte (valószínűleg nem a jézusi szeretet tanításai alapján).

A mostani globális rendszer erkölcsi züllését és a néhány titkos társaság és érdekcsoport hatalmi összeesküvésének széthullását kísérő kapálózás és kétségbeesés újra előhozták a háttérből az áldemokratikus vezetés mögött megbúvó igazi szándékokat. Ezért nem csodálkozhatunk az Európai Unió kettős mércéjén a magyarság jogainak figyelmen kívül hagyásakor, a pénzügyi rendszer szereplőinek példátlan, aránytalan támogatásakor és a magyar jogszabályok lobbiérdekeket szolgáló átalakításakor.

A spirituális ébredés folyamata és az egyházi befolyásolás mértékének csökkenése együtt jár az emberiség egyre szélesebb réteginek tudatosodásával és a személyes szabadság - belső és külső szabadság - megélésének vágyával. Ezen kívül az emberiség egyre közeledik a közvetlen isteni kapcsolat, a szeretet megtapasztalása felé, amely végső soron összeomlasztja az álságos, hazug, féligazságokból és félelmekből tőkét kovácsoló hiedelmek hálózatát. Ahogy a helyzet egyre fokozódik, úgy válik láthatóvá az a háttér erő, amelyik báránybőrbe öltözött farkasként a hivatalos média hangulatformáló hatásának segítségével fedi el a valóságot az emberiség szeme elől. Láthatóvá válnak az igazságosságot és kölcsönös tiszteletben tartást, valamint az emberséges magatartást felrúgó intézkedések. Megtapasztalhatóvá válnak az információval való visszaélés és szándékos félrevezetés, átverés folyamatai a mindenkori kormányok és vezető gazdasági szereplők részéről. Kétségbeesett próbálkozások történnek világszerte a totális megfigyelés és regisztráció, az un. "világkormány" bevezetésének érdekében, hogy a szabadságkereső és önállósodó lelkeket benntartsák a rabszolgatartás rendszerében.

Ennek a folyamatnak már ismert forgatókönyve van, amikor valamely történést ürügyül felhasználva a média segítségével félelemkeltő akciót indít valamely érdekcsoport a kormány támogatásával. Fontos eleme ennek a félelemkeltésnek a demagógia és az információk egy részének elhallgatása, figyelmen kívül hagyása. A Rákosi rendszerben is működtetett koncepciós perek is a hatalom tárházába tartoznak mind a mai napig. Aztán az egyoldalúan tájékoztatott lakosság érzelmi befolyásolását elvégezve, a közérdekre és közhangulatra hivatkozva már lehet olyan törvényeket, intézkedéseket hozni, amely igazából a gazdasági háttérhatalom érdekeit szolgálják.

A középkori táltosperek jellemzője az ürügy keresése és gyártása volt annak érdekében, hogy alátámasztható legyen valamely gyógyító és tudó ember eltiltása a tevékenységétől, vagy megölése. A perek anyagát egyházi levéltárakból nyilvánosságra hozó Fehér Mátyás Jenőt természetesen a római egyház kitiltotta a soraiból. Leginkább olyan haláleseteket és baleseteket kutattak az inkvizíció vezetői és a velük együtt ténykedő fizikusok (korabeli materiális szemléletű orvosok elnevezése), amelyeket a gyógyító táltos hibájának tudtak beállítani. Nem volt könnyű dolguk akkor sem az illetékeseknek, mivel elég ritkák voltak az ilyen események. Kísértetiesen hasonlít ehhez a gyakorlathoz az otthonszüléssel kapcsolatos szabadságtipró és nyilvánvalóan félelemkeltésen alapuló jogalkotás a jelenben, ahol az orvosi és gyógyszeripari lobbi által irányított - talán pénzelt - szabályozás lett a hivatalos. Sikerült látszólag betömnie a diktatórikus hatalomnak egy olyan rést a rabszolgaság szögesdrót kerítésén, amelyen át egyre többen próbálnak a természetes életmód és a természetes folyamatok megélése felé közeledni. Ténykedésükben a sokszor hangoztatott EU-s jogharmonizáció (az EU kifejezetten támogatja az otthon szülést), valamint a kórházi - erősen titkolt - halálozási és műhiba statisztikák adatai sem befolyásolták a döntéshozókat. Nem beszélve az ember személyes szabadságának és szülői jogainak korlátozásáról. Természetesen látszatintézkedésként lehet tekinteni azt a törvényt, amely a valóságtól elrugaszkodva, szinte megvalósíthatatlan feltételeket szab követelményként egy jövőbeni előrevetített - tehát nem megvalósult - eseményt alapul véve. A hátsó szándék nyilvánvaló.

Úgy gondolom, hogy az Univerzum energiaminőségének változásai a Földön is nagy átalakulást eredményeztek és eredményeznek, ami nem az emberi tervezéstől függő következményeket hozza magával. A világ új korszakba lép, ahol lassan befejeződik a globális, félelemalapú és tulajdonközpontú értékrend uralma. Ez igazából a 2012-es változás, amelyik tapasztalataim és nézőpontom szerint nem egy pillanat alatt bekövetkező "csoda" lesz, mert szellemi szinten már évek óta elkezdődött az átmenet. Ez az amitől igazából a földön még egyelőre uralkodó hatalmi elit fél és tényleg "világvégeként" élheti meg a saját szemszögéből. Ez az az energiaminőség, amellyel azok az aranykori népek tudnak legkönnyebben azonosulni, harmóniába kerülni, akiknek a gondolkodásmódja eltér az un. indoeurópai gondolkodásmódtól. Tehát hosszú távon két lehetőség van: harmóniába kerülni az új energiaminőséggel, vagy kapálózni ellene. Ettől függ az emberi létformájú lelkek jövőbeni életminősége, hogy ki hogyan éli és hogyan fogja az elkövetkező időket megélni.

Áldás!

Atilla-Atarvis

Készítsd el weboldaladat ingyen!