Az izzasztókunyhóról mindenkinek 2. rész 

2017.10.04

Testi-lelki gyógyulás az izzasztókunyhóban

Többen kérdezték már tőlem, hogy: "ez olyan, mint egy szauna?". Általában azt szoktam erre mondani, hogy igen is, meg nem is. Az izzasztókunyhóban tényleg meleg van, itt is közösen izzadunk, és gőzt is csinálok a kövek locsolásával, ezen kívül a gyógynövény illatok sem hiányozhatnak, de ez csak egy része a történetnek.

A kunyhó legkomolyabb hatása lelki szinten történik, illetve az itt elinduló gyógyulások és tisztulások a lélek síkjáról indulnak. A fizikai nehézségek leginkább abban segítenek, hogy a mindennapi agyi kontroll alól felszabadítsanak, hogy tényleg előjöhessenek azok a tudatalattiban rejtező fontos, megoldandó, átalakítandó érzéseink, amelyekkel dolgunk van. Az összes betegségnek - hiába próbálják ezt egyes orvosok kétségbe vonni - lelki oka van, mivel az eltorzult energiatestünk (auránk), beszűkült csakráink (csokraink) következményeképpen alakulnak ki a fizikai testünk eltérései is az egészséges mintához képest.

A lelki problémáknak leginkább a félelmek, a bűntudat, az önszeretet hiánya, egyéb fel nem dolgozott életesemények, vagy meg nem történt megbocsájtás az okai. Ezeket a negatív rezgéseket őrzi az energiatestünk mindaddig, amíg át nem alakítjuk őket. Ehhez az átalakításhoz nyújt segítséget a gyógyító kunyhó. Az izzasztókunyhóban egyszerre jut szerephez a tudatos énünk és a tudatalattink rejtett világa is. A kunyhó forró sötétjében, az illatos gőzben összezárt lelkek ilyenkor intenzív összeköttetésbe kerülnek a szellemvilág és a természet segítő erőivel, és a kimondott kérések nagy hatásfokkal indítanak el változásokat, teremtéseket. A forróság fokozódásával egyre inkább esélyünk van arra, hogy megéljük a pillanatot, az őszinteséget, és átadjuk magunkat az isteni segítő erőknek, kinyilvánítsuk legfontosabb és legidőszerűbb kéréseinket, vágyainkat, vagy esetleg belehelyezkedjünk a hála és köszönet érzéseinek áramlásába.

A tapasztalat azt mondatja velem, hogy legtöbbször abban a pillanatban jön a válasz, vagy visszajelzés a szívünkön keresztül egy-egy bevillanó érzés, vagy gondolat formájában, amikor elhangzik a kérésünk. Sokszor az isteni rendező erő pont azokat az embereket irányítja egy időben hozzánk, akik kimondva, vagy kimondatlanul segíteni tudnak egymásnak, vagy akik szájából másoknak is tanulságos megnyilatkozások hangzanak el. A kunyhózás utáni elcsendesedés állapota is sok jó megélést, megvilágosodást, vagy esetleg látomást tartogathat.

Az izzasztókunyhó előkészítésével, megélésével, a természeti környezetbe való beleolvadással egyfajta újjászületett állapot jön létre, ami magasabb energiaszintet, másfajta életérzést biztosít az azt követő napokra. Ezen kívül olyan egészségi, közérzeti változások történnek, amelyek összefüggenek a kunyhóbeli kérésekkel és az egyéni megélések mélységével. Természetesen az öngyógyítás és tisztítás során el kell felejteni az azonnali megvalósulás illúzióját olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek évek, vagy évtizedek összegyűjtögetett negatív energiái okoznak. Az is igaz, hogy nem mindig az általunk elképzelt módon érkezik a sors segítsége, de az biztos, hogy behívhatjuk azokat a helyzeteket az életünkbe, ahol szándékaink szerinti döntéseket hozhatunk, annak megfelelően választhatunk az elénk tálalt lehetőségekből. Az izzasztókunyhó mindenképpen lépcső lehet azon az úton, amelyen a komoly elhatározással megalapozott ön-átváltoztatást, ön-megváltást végezzük, segít elengedni, lebontani, vagy éppen megteremteni, kibontakoztatni életünk egyes részeit.

Áldás!

Atilla-Atarvis

Készítsd el weboldaladat ingyen!