Közösségformálódás és az izzasztókunyhó

A kunyhózás szertartás -mint már írtam- némely népeknél manapság is élő hagyomány. Ezeken a helyeken természetesen legtöbbször összeszokott közösségek vonulnak be az "anyaméhbe" újjászületni, de mi a helyzet ezzel nálunk, Magyarországon?

Én a saját tapasztalataimról tudok beszámolni, amelyek vegyes képet mutatnak. Van már egy-egy helyen, így nálunk is néhány ember, akik rendszeresen visszajáró résztvevők, akik életük fontos részének tekintik ezt a szert. Az izzasztókunyhóban való részvétel, nem egy barátságot szőtt már, mikor hasonló világlátású, vagy éppen egymásnak örülni tudó emberek találkoznak. Egy ismerősöm egyenesen "ősközösség-élményként" fogalmazta meg a hatást, ami egy izzasztókunyhózós napon érte. Nagyon örülök a kíváncsiaknak, a keresőknek, mert így többeknek megmutathatom e szert, és mindenkinek színesedik a megéléseinek palettája. Még jobban örülök a visszatérőknek, akik valamilyen szinten megtalálják nálunk azt, amit keresnek. Nem titkolt vágyam, hogy ez a Magyarkút feletti területünk igazi szeretettérré bontakozzon ki, bekapcsolódva az áramlásba, helyet adva rendszeres programoknak, gyógyításoknak, tanításoknak, elvonulásoknak.

Fontos dolognak tartom a közös kunyhó-előkészítést, a közös kőfelajánlást és a tűzgyújtást, valamint a kunyhó beborítását, mert ez által az egy-egy alkalomra összeállt résztvevők egy rövid időre közösséggé alakulhatnak. Persze ez mindenkinek saját érzéseitől, egyéni viselkedésmódjától és aznapi állapotától is függ. Lehetőség van a befelé fordulásra, vagy a természettel való kapcsolódásra is. A kunyhóban bent aztán mindenki tényleg saját magát élheti meg, egy támogató, segítő közegben, vérmérséklettől függő intenzitással, beleéléssel. Együtt vagyunk és halljuk egymás szavait -imáit, kéréseit, problémáit, örömét, stb-, így sokszor megérintenek a másik ember gondolatai minket, mégis a legfontosabb ilyenkor a befelé fordulás és az eggyé válás saját szellemlényünkkel. A kunyhóból kijövet a titoktartás kötelező, mégis szükség van a hétköznapok fogyasztói társadalmában elveszettnek hitt bizalomra az esetleges kitárulkozások, vagy érzelmek szabad megélése miatt. Tehát az izzasztókunyhó a félelmek elengedésének próbája is egyben. Nem véletlen a bejáraton való belépéskor elhangzó köszöntés: "Minden a rokonom!". A ránk erőszakolt társadalmi normák és idegen hitrendszerek, a természettől és egymástól való elszigetelődés állapotában igencsak szokni kell ezt a rövidke mondatot.

A kunyhózás után ki-ki megfiatalodva, megváltozva vehet részt a közös lakomán, ami igencsak jó hangulatú szokott lenni, még akkor is, ha néhányan "csak" puszta jelenlétükkel, kisugárzásukkal emelik azt, szó nélkül. Jó levezetése ez az egész napos együttlétnek, melynek hullámai, rezgései még napokig elevenen élnek bennünk.

Áldás!

Atilla-Atarvis