Kritikus tömeg

2018.11.21
Az elmúlt időszakban sokszor előkerült a "kritikus tömeg" fogalom, a világ megváltoztatásával, jobbításával, a Kárpát-Magyarország működésének helyreállításával kapcsolatban. Legutóbb már arról számolt be valaki, hogy megvan az imaláncban a megfelelő létszám ahhoz, hogy változás elinduljon és egyik pillanatról a másikra megváltozzon az élet minősége, az ország állapota.

Minden tiszteletem azoké a lelkeké, akik elkezdték és kitartóan működtetik ezt a szellemi megoldást, akik igazán hisznek a megvalósulásban és szorgalmasan gyűjtögetik a tábort maguk körül. Biztos vagyok benne, hogy meg is lesz az eredménye.Néhány dologra azonban nagyon kell figyelni:
Már sokan vagyunk, akiknek elegük van a jelenlegi elnyomásból, az átverésből, az anyagi haszonszerzés bűvkörében elkövetett embertelenségekből. Ugyanakkor megértettük-e az ebben rejlő isteni tanítást? Megvizsgáltuk-e a saját magunk tetteinek tisztaságát?
Már sokan vagyunk, akik meg tudják mondani, másoknak mit is kellene tenniük adott helyzetben, hogy kell szeretni mindenkit. Ugyanakkor magunkra is vonatkoztatjuk-e minden pillanatban a szent törvényeket? A szabad akarat törvényét, a mások tiszteletben tartásának törvényét, a szeretet törvényét, vagy kettős mércével mérünk? Vagy kivételeket teszünk és "jó hívő" módjára majd megideologizáljuk miért is szabad nekünk ( persze ilyenkor mindig az Ördög, vagy az Isten viszi el a balhét ).
Már sokan vagyunk, akik kezdünk ráébredni magyarságunkra, öntudatunkra, feladatunkra, akik foglalkozunk a múlt letisztításával, a gyökereink újra megtalálásával. Látjuk magunk előtt a példát, hogy hova vezet a kiválasztottság elmélet, micsoda gőg és elhatárolódás alakul ki a felsőbbrendűség érzésével együtt. Pont ez az ami nem tetszik, aminek mi is szenvedő szereplői vagyunk, az egész magyarság, de a Föld sok más népe is. Ugyanakkor megvan-e bennünk a hit, az alázat az isteni tervvel kapcsolatban, és a tudásunk és képességeink isteni eredetével kapcsolatban? Együttműködni akarunk-e és segíteni akarjuk-e a világosság, a fény terjedését, vagy mi is uralkodni akarunk mások felett? Jézus példáját követve tudatlanoknak tartjuk-e azokat, akik nem értik a változások létjogosultságát, a szeretet erejét és a szabadság lényegét, vagy pedig ellenségeknek?
Úgy gondolom, hogy a kritikus tömeg akkor indít el változásokat, amikor a lélekrezgések minősége szerint egymást vonzó emberek csoportja kialakul. A mennyiség nem minden, a minőség ebben az esetben is nagyon fontos! Mint ahogy nem elég templomba járni, vagy imádkozni embertömegeknek, utána pedig élni tovább a megszokott vágányon az életet.
A változások akkor gyorsulnak majd fel, ha a mindennapi életben a saját "kis" helyzeteinket a szeretet és a megbocsájtás jegyében tudjuk megélni, amikor tudatosan megtapasztaljuk a minket körülvevő világot, megértjük saját magunk számára a tanításokat, üzeneteket.Úgy gondolom, hogy jó úton vagyunk, a Szent Mindenség folyamatai, energiái minket segítenek, ha hagyjuk. Aki hisz az örökkévalóságban, az tudja, nincs miért sietni, az út úgyis az EGY-be vezet, ehhez mindenkinek magának kell a megtapasztalásait megélni itt a Földön is, ezért születtünk ide! Nem lehet holmi eszmefuttatásokkal, elemezgetésekkel, agyi gondolkodással megúszásra játszani. Ez csak parkolópályára teszi az embert. Élni kell, tapasztalni kell, harmonizálnunk kell, összhangba kell kerülnünk az Isteni akarattal.
Sok sikert, kitartást és örömet kívánok ehhez a játékhoz!
Egy tanuló, botladozó, tapasztaló lélek-testvéretek.

Atilla-Atarvis

Készítsd el weboldaladat ingyen!